Mit is csinálunk a készülékkel ilyenkor?

2019.12.13

Egy klíma tisztítás során kétféle géppel szoktam találkozni.

Egyik, a rendszeresen karbantartott készülék. Ez a szerencsésebb. Ennél folyamat a következő a fedél felnyitása után, a belső lamellákat vegyszeres oldattal, fújjuk be, ami lemarja róla a lerakódott szennyeződéseket. Amíg a vegyszer hat, a lamella eltávolítása után, a mögötte lévő mókuskereket tisztítjuk meg fizikálisan, egy kis kefe segítségével. Miután ez megvan és a vegyszer is életre a kívánt eredményt, egy gőzborotvával mind a kettőt teljesen fertőtlenítjük. Ezzel kész a beltéri egység. A kültéri egység lamelláit is meg kell tisztítani. Itt már nincsen Szükség fertőtlenítésre. A lényeg, hogy tiszta legyen, és a hőcserélő folyamat akadály nélkül végbe éhesen. Sokszor találkoztam olyan kültéri egységgel, ami az elhelyezkedéséből adódóan, verte az eső és nem kellett vele csinálni semmit, mert teljesen tiszta volt.

Ezután már csak az a lépés maradt, hogy bekapcsoljuk a készüléket, és le ellenőrizzük, hogy megfelelően működik e. Ha működik minden készen vagyunk. Ez a művelet kB 20 30 percet vesz igénybe. Ha ne adj isten mégsem működne teljesen jól, meg keressük a hibát, és a helyzethez igazodva megpróbáljuk a helyszínen megjavítani.

A másik pedig amelyik évek nem látott szerelőt, vagy a tulajdonos magának takaríttatta kevés sikerrel. A folyamat szinte ugyanaz, annyival bővül, hogy szét kell szedni a gépet. Ez változó mennyire, előfordult, hogy teljesen, minden alkatrészt ki kellett szedni, és egyesével megtisztítani. Ezeknek a készülékek tisztává varázslásához, viszont nem elég a fél óra, általában egy vagy akár két órát is igénybe vehet.